Horvátország (térkép)
A nyaralás rosszul kezdődött. Egy kis malőr miatt a tervezett úti cél helyett, ami Trogir közelében egy komplett családi ház lett volna (benne, csak mi 13-an, 50 méterre a tengerparttól, a homokos, sekély víztől), egy labini apartmanház két, egymásnak "hátat fordító” helyiségét kellett igénybe vennünk, dupla árért, a tengertől 5 km-re. (Rabac, köves, kavicsos parttal…). Arról nem beszélve, hogy míg Trogir Közép-Dalmácia, vagy még inkább Horvátország kimagaslóan az egyik leggyönyörűbb helye, addig Isztria, a kevésbé mediterrán jellegével, egy közép-európai ember szemével olyan, mintha itthon, egy zordabb területen autózgatnánk. Persze, néha, imitt-amott kivillan a tenger, ami feldobja az embert. Nos. Elképzelhető, hogy az előzmények erősen befolyásolták a hangulatunkat, eleve másként viszonyultunk a rosszabb, de kétszer olyan drága helyhez, s ezért nem éreztük magunkat annyira jól...
Miután kellően elrettentettek minket a szombati határátkeléstől (csúcsforgalom, dugó), elindultunk pénteken éjjel 11-kor. Ez, Szolnokról elindulva, nem hangzik olyan rettenetesen korainak, de mint kiderült, alig volt forgalom a határon. Simán, de még inkább nagyon gyorsan átértünk. Éppen csak rápillantottak az útleveleinkre, s gurultunk tovább. A horvát határon kaptunk ajándék (reklám) ásványvizet, aminek később igen jó hasznát vettük.
Az odafelé vezető utat megszakítottuk a Plitvicei tavak megtekintésére.
Nem volt bonyodalommentes. Zágrábnál kell letérni az autópályáról. Eddig rendben is volt. Csakhogy a városban az út nincs kitáblázva, teljesen elveszettek voltunk az utcarengetegben. Csak többszöri kérdezősködésre sikerült Zágrábból kikeverednünk. Nem vagyok biztos benne, hogy még egy nagyon részletes várostérképpel kitaláltunk volna személyes útbaigazítás nélkül… Rosszabb, mint Budapest. Feltúrt utak, otthagyott útjavítások, építkezések, jelöletlen utcák, útkereszteződések, útjelző táblák sehol...
Amikor végre a térképen megjelölt helyen odaértünk a tavakhoz, nem tudtuk, hogy odaértünk… :(
Jelzőtáblák ott sem voltak. Még a kérdezősködés is hiábavalónak bizonyult, hisz a parkolóban - hozzánk hasonlóan – csak turisták voltak. Tétován lézengtünk, szétszéledtünk, s már-már versenyt írtunk ki rá, hogy ki találja meg a helyes utat. Mintegy akadályversenyen...Tettünk pár kört, mire megtaláltuk a „starthelyet”. Egy magányos épületegyüttes (szálloda?) háta mögött, ahová – a parkolótól kiindulva balra tarts módszerrel (!) - az épületkomplexum mellett, az mögé kell lemenni.
Elképesztő, hogy az ország egyik leglátványosabb természeti jelenségére nem fordítanak nagyobb gondot. /Tudom, volt bajuk elég az elmúlt évtizedekben, de a turizmusból terveznek talpra állni, s ennek egyik igen jelentős pontja a Plitvicei tavak!/
A jelzések hiányán túlmenően, egy teremtett lelket sem találni, aki útbaigazíthatna… Az épület kihaltnak tűnt, turistatársainkkal együtt tanácstalanul bóklásztunk jó darabig. Először az épületek környékére sem mertünk menni, mivel nem tudtuk magánterület-e. Az egyik holland fiatalember tűnt a legbátrabbnak. Őt követve, mi is bemerészkedtünk az épület előtt elterülő parkba, nem hiába. Így akadtunk a kikövezett, hátra vezető járdára… Ott, egy deszkából összeeszkábált bódéban csücsült a jegypénztáros. Az már meg sem lepett minket, hogy a horváton kívül semmilyen nyelvet (angol, német…) nem értett, nem beszélt… A jegyeket csak kunában lehetett megvásárolni, és ez okozott némi kavarodást. Pénzváltóhely ugyanis se közel, se távol nem található. A legközelebbi város több tíz kilométernyi távolságra van… Mivel többen voltunk, összekaparásztuk a belépőjegyekre valót. (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy ha mindannyian mentünk volna, nem sikerül. Mivel a társaságunkból néhányan a pihenést választották, így elég lett a kunánk…) Mindegy. Kárpótolt minket a látvány… ;)
A Plitvicei tavak megtekintésénél nagyon fontos, hogy tisztában legyünk a jelzésekkel. Ezek a túrák különböző hosszát jelölik, a legrövidebb útvonal („E”) kb. 2,5-3 órát, míg a leghosszabb kb. 8 órát vesz igénybe, s a kettő között van még néhány különböző hosszúságú és időtartamú túra. Természetesen erre sehol, semmi, és főleg senki sem figyelmezteti a látogatókat…
Kinn áll a starthelyen egy nagyméretű tábla, amit vagy figyelembe vesznek a turisták, vagy nem… Eszembe jutott, hogy még itthon, mikor készültem az utazásra, olvastam erről valamit...
Megkerestem a táblát, amit jótékonyan eltakart az egyik busz, s figyelmesen átnéztem. Persze magyar nyelven
nem tartalmazott információt, így leporoltam csekély angol tudásomat. Sokat segített az is, hogy számjegyekkel van feltüntetve, hogy melyik túraútvonal mennyi idő alatt tehető meg, így könnyen kiválasztható a jelzés.
Velünk volt egy három éves „fiatalember”, ezért én az „E” jelzést választottam. Jó döntésnek bizonyult. Az út végére, csapatunk legkevésbé fáradt tagja a már említett 3 éves herceg volt…J Az út igazán káprázatos, az élmény óriási volt.
Nem emlékszem milyen időnként indulnak a buszok, talán ki van írva az is. Nekem az volt a benyomásom, hogy amikor egy megtelik, elindul.
Számtalan kisebb-nagyobb vízesés ejti ámulatba a bámészkodót. A tavak mellett és fölött egy stabilnak mondható, ám korlát nélküli pallón lehet végigsétálni, bármelyik jelzést választjuk is. A látvány lenyűgöző (időnként vissza kellett sétálni, mert a jelzést elmulasztottuk megnézni). A kristálytiszta vízben hemzsegnek a pisztrángok. Olyan szelídek, hogy kézből lehet etetni őket. A víz tisztasága miatt a tavak mélysége csalóka. Néha több tíz méter mély vizet is sekélynek vélhetnénk. Ezért nagyon óvatosnak kell lenni. A gyerekeket semmiképpen ne hagyjuk felügyelet nélkül. Ráadásul szörnyen hideg is (mi augusztusban voltunk!!!).
Itt-ott nagyon sekély, le lehet lépni a pallóról, h
ogy közelebb mehessünk a vízesésekhez, vagy a parthoz. Újra csak azt kell mondjam, legyünk rendkívül óvatosak.
Az egész kirándulás mesébe illő. Szédítő magasságok és mélységek, halak, virágok, növények. A tavak türkiz-, olaj- és a zöld minden egyéb, valószínűtlenül gyönyörű színében szikrázó csillogása, a vízesések változatossága… tő út is egy szakaszon nagyon síkos. Mivel az elénk táruló kép viszont elbűvölő, könnyen elfeledkezhetünk róla. Balesetveszélyes.
Egy helyen be lehet menni a vízeséshez, bokáig érő vízben, ahol szintén pisztrángok lubickolnak a lábaink körül. Szenzá
ciós élmény. Egy barlangban pedig, a csöpögő víz alá lehet állni. (Gyereket, ha lehet, ne vigyünk be. Az alja szörnyen csúszik, s
a mélység túl közel van ahhoz, hogy biztonságosnak lehetne nevezni.) Még a tőle lefelé vezető út is nagyon csúszik egy szakaszon!
A tavakon átívelő pallókon megállva, az alattunk csobogó vízben az algával borított fatörzsek, ágak, növények, ficánkoló halak látványa szédítő. Tényleg! Itt valóban elkélne egy jól rögzített korlát!
A vízesések némelyike egybeolvad egy (néha több)fajta „növényáradattal”. A víz csak a növényfüggöny alatt, közvetlenül a víz felszíne fölött látszik. Mindaddig bújócskát játszik a levelek, mohák rejtekében. Hihetetlen, hogy a víz ereje nem tépi le a növényeket, gyökerestül.
Mi elkövettük azt a hibát, hogy siettünk. Mivel nem tudtuk egész pontosan, hogy mekkora a táv, és mennyit bír a kisfiú, ha nem is rohantunk, de igyekeztünk. Nem kell. Nyugodtan lehet bámészkodni, andalogni, egy-egy tónál pihenni.
Jó, ha felkészülünk enni- és innivalókkal. Hátizsákban kényelmesen elfér, s nem megterhelő vele sétálni. Persze, nem kell túlzásba vinni, hisz nem
egy egész (vagy több!!) napos kirándulásról van szó…
Az út egy rövid (szó szerint!) hajóúttal ér véget. Ez, csak annyi, hogy a tó egyik partjáról a másikra (innen lehet feljutni a kiinduló pontra) egy kis hajóval lehet visszajutni. A látvány itt is csodálatos. A vízben bukfencező kacsákat, alattuk szintén tömérdek pisztránggal, a távolba
nyúló tó, benne egy aprócska sziget látványával. Órákig tudnám bámulni.
Természetesen, Ambrusunknak (az imént említett emberke) meg se kottyant ez a táv. Nekünk se. Sokkal megterhelőbb volt a végállomástól felfelé tartó 5 perces út. Van ugyan lépcső, s mellette kitaposott ösvény, de még a nálam edzettebbek is lihegve értek föl a kiindulópontra, s onnan a parkolóba.
Semmiképpen ne hagyjuk otthon, vagy a kocsiban a fényképezőgépet. Ügyeljünk rá, hogy az akku is fel legyen töltve, sőt a tartalék is velünk legyen! :)
Nálam is volt… lemerült ceruzaelemekkel. A tartalékok a kocsi csomagtartójában, a poggyászomban. :P
A képek mobillal készültek. Bár meglepően jól sikerültek, képzeljék csak el, hogy egy jó fotós, egy jó géppel milyen kincseket „gyűjthetett volna itt be”!
Nyaralásunk fénypontja maradt! Olyannyira, hogy a továbbiakról nem is tudok jót írni.
Labinba a tengerparti úton jöttünk föl.
A látvány csodás volt… Senjtől Rijekáig.
Isztria keleti partja már nem annyira. Az egész egy ipartelepre hasonlít, a fel-felvillanó tengerparti öblök úgyszintén… Ott hagyott (felejtett?), vagy éppen ideiglenesen üzemen kívüli gépekkel, romhalmazokkal, zavaros, mocskos vizű öblökkel…
Rabacba jártunk le (Labintól
Labin és Rabac közös fürdőhelye egy zsebkendőnyi méretű (a képen látható víz „csücske”!), zsúfolt, nehezen megközelíthető, öböl. Kristálytiszta tengervíz helyett egy mocskos szabadstrand fogadott minket. Annyira zavaros, hogy a velünk nyaraló kicsi lányok lábán a színes (pl. ciklámen színű) fürdőszandálok nem látszottak a víz alatt. A öböl kavicsos, kész artistamutatvánnyal lehetett csak vízbe menni. (Ami, már emiatt sem a felkavarodó homoktól volt átláthatatlan!!! Hm.) A parton, szintén éles kavicsokon lehetett plédeket leteríteni, vagy egekbe szökő árakért ágyakat és napernyőt bérelni. Árnyék elvétve sem akadt. A parti éttermek megfizethetetlenek egy nagyobb családnak, a különböző gyorsbüfék (bódék) higiéniája elég sok kívánnivalót hagyott maga után, és még drága is.
Labin óvárosa szép, de szokványos. A szállásunk önmagához képest is drága volt. Takarítás, sőt még takarító eszközök sem voltak. Méregdrága pénzért ugyan lehetett venni valahol a faluban
vödröt, tisztítószereket, felmosót (egy estélyi ruha áráért), de az apartmanok ára igazán elbírta volna, hogy mindezek a szolgáltatás részét képezzék. Ahogy a WC papír is belefért volna…
Skorpiót ingyen kaptunk. Kettőt. Az elsőt az egyik nyaralótársunk ijedtében brutálisan agyonverte egy papuccsal a fürdőszobában, azonnal. A másikat, ami a mi hálószobánkban volt, sikerült lefotózni mielőtt bevégeztetett...
Nézzenek szét alaposan lefekvés előtt, hogy biztosan csak azzal feküdjenek egy ágyba, akivel szeretnének! ;)
Egy napra kirándultunk Rovinjba. Szép. Sajnos eléggé szeles, később esős időnkvolt. A part itt is kavicsos, sziklás. Homokos részt nem is láttunk. Kevés helyen lehet biztonságosan lemenni a vízbe, mivel a sziklák, kövek nagyon csúszósak, az apró kavicsokon látványos nyaktöréseket lehet produkálni. Annak ellenére, hogy elég népszerű fürdőhely, meglepően kevés lejáró van kiépítve. A part hordalékos, szemetes, de legalább a víz tiszta volt.
Kénytelen vagyok összehasonlítani a görögországi nyaralásunkkal. Mindkét alkalommal (az egyik főszezonban, Korfun, a másik Krétán, az utószezon utolsó két hetében volt) teljesen felszerelt apartmanban, illetve szobákban laktunk. A labini ház áránál lényegesen kevesebbért a tisztítószereken, felszerelésen túl Krétán légkondit, hajszárítót, mosógépet, szárítóállványt, papírtörlőt, mindkét helyen heti kétszeri takarítást, törülközőket, WC papírt kaptunk. (Ennek ellenére a felmosó mindig ott volt a fürdőszobában, hogy zuhanyozás után fel tudjunk törölni magunk után…)
Horvátország gyönyörű! A tavak, vízesések, Dalmácia gyöngyszemei a szigetek, a nemzeti parkok, a tengerpart, a kristálytiszta vizű öblök (már ahol kristálytiszta!) lenyűgözőek. Kedvenc barátnőm minden évben Vir szigetén nyaral, s minden évben sok-sok szépséggel telve tér haza. Nővéremék, később a Lányomék Brac, Supetar és Primostein környékén pihentek. Ők is csak szuperlatívuszokban tudtak beszámolni róla. Őszintén remélem, hogy az én rossz tapasztalataim, kellemetlen benyomásom csak szabályt erősítő kivétel volt. Mindezzel együtt, nem megyek többé az Isztria-félszigetre. És… ennek okán, jó szívvel ajánlani másoknak sem tudom.
